Előszó

I. 

Amit nem akarsz, azt mindig megkapod,

Amit akarsz, az sose lesz a tiéd.

Ahová nem mennél, oda menned kell,

És a percben, amikor azt hiszed, tovább élsz,

A halál rád talál.

- Katherine Boo.

- Thomas, kérem jöjjön be!- szólt a rendőr.
Felálltam, lazán betoltam a székemet az asztal alá, majd elindultam az egyenruhás után. A kihallgató szoba mindössze tíz méterre volt a váróteremtől.
- Nos, Thomas...-kezdett bele a rendőr. - Látod ezeket a képeket?
- Igen.
- És, mit látsz rajta?- szólt közbe a másik.
- Magamat. Magamat és az áldozatot!- emeltem fel a hangomat, mire két rendőr pattant mellém.
. Kérem nyugodjon le.- mondta az idősebbik. - Mi van a kezébe?
- Egy kés.- feleltem.
- Mit tett?!- kiáltott rám egy szőke hajú fiatal nő.
- Én semmit. A kés a hibás!- álltam fel, de hirtelen négy kéz vissza nyomott.
Körül néztem. Mindenki engem pásztázott a szemeivel. Volt akinek szánalmat, és akinek sajnálatot pillantottam meg a szemében. Egy férfi mérgesen nézett rám, s mikor a szemébe néztem a pisztolyához nyúlt. Nem vette elő, meg csak meg se szorította, csak végig simította a kezét a bőr tokon. Megrázta a fejét, majd elment.
- Én tényleg nem akartam semmi rosszat!- sírtam el magamat.
Az asztalra csaptam. A fájdalom maró érzést keltett a gyomromban, könnyek milliója lepte el sebhelyes arcomat.
- Elhiszem, de...- kezdett bele egy rendőr.
- De! Mindig ott van az a kibaszott DE!- a kezemet ökölbe szorítottam,és üvöltözni kezdtem...volna. Egy hang se jött ki a torkomon. Csak sírtam, bőgtem, mint egy óvodás aki nem kapja meg amit akar.
- Figyeljen! Nem akarunk öntől semmit, csak annyit, hogy mondja meg mit tett.- ült le mellém egy idős járőr.
- Mondom, nem én voltam!! A kés volt!- kiáltottam.
Idegesen felálltam, de a lábaim még nem álltak készen erre a hirtelen mozdulatra, így elestem.
- Kérem nyugodjon le...- segített fel az öreg.
Felálltam, majd vissza ültem. Körül néztem, s mikor a tekintetem az ajtóra esett belépett rajta egy gyönyörű szőke hajú lány. Haja nagyjából a derekáig ért, ápolt, fényes volt. Szeme csodálatosan izzott, láttam benne a tűzet. Ruhája  nem a tipikus rendőr egyenruha volt, ha nem egy gondosan összeállított csinos szettet viselt. Magassarkúja nem illet, az amúgy is magas termetéhez. Kezében egy mappa volt. Vaskos, jól megpakolt, fontos iratok lehettek benne. Mikor észrevette, hogy nézem elpirult. Felém vette az irányt. Mikor már csak két lépésnyire volt tőlem így szólt:
- Jöjjön velem, most beszélgetünk egy kicsit.- mosolygott.
Mosolya kedves, ám de erőltetett volt.
Engedelmesen felálltam, és a nő után battyogtam. Lehajtottam a fejemet, hogy tekintetem senkiével ne találkozzon, de hiába...A tekintetek csak úgy égtek rajtam. Mikor beértünk egy újabb kihallgató szobába a nő elővett egy doboz cigarettát.
- Kér?- kérdezte.
Szó nélkül kivettem egyet, majd meggyújtottam, a zsebemben pihenő kis öngyújtóval. Bele szívtam. Csodálatos érzés volt, valahogy a feszültség elhagyott. Leültem a székre, és hagytam, hogy elmélyedjek a füstben. A könnyek ismét maguktól eredtek el az arcomon.
- Egyedül vagyok. Mindenki utál...- ömlött belőlem a szó.
A nő nem nézett rám értetlenül, nem szólt semmit, csak ült és nézett.
- Csak bosszút akartam állni az embereken, akiket utálok...- sírtam tovább.
- Tehát maga tette.- mondta.
- Nem, a KÉS VOLT!- üvöltöttem.
- Ne legyen már hülye!- szólt vissza. - Egy kés nem tud ölni, csak ha valaki öl vele!
Nem bírtam tovább a nő szemébe nézni, így hát a padlót kezdtem el pásztázni. Fa padló volt letéve. Elég kopott volt, ami arról árulkodott, hogy régen nem volt újratéve.
- Egyenlőre csak előzetesbe lesz.- mondta, majd felállt.
Nem tudtam semmit válaszolni.
Bejött két egyenruhás, majd egy ezüst bilincset tettek a kezeimre. Engedelmesen vonultam végig a hosszú folyosón.
-Thomas?-kérdezte egy ismerős alak a cella ajtóban.